Az ébredő és rajongó reformátusok oldala.

The reformed awakening and fan-site.



csütörtök, március 16, 2006

Egyáltalán nem vicces

Az évfolyamból gyér érdeklődés mutatkozott egy prof. előadásai iránt. Ezért a prof. az egyik előadás végén bejelentette, hogy legközelebb ZH írás lesz, ahova a hiányzókat is sok szeretettel várja. Közölte, hogy hiányzást csak akkor fogad el, ha az illető beteg, és már a halálán van.
Erre az egyik diák megkérdezte:
- Elfogadja-e a hiányzás okának a túlzásba vitt nemi élet okozta végkimerülést? Kis csend. A prof. a kérdezőre nézett egy pillanatig, majd ezt válaszolta:
- Majd legfeljebb megírja bal kézzel.


(a fenti történet minden bizonnyal nem az egyik református teológián játszódott le, ha mégis, akkor legalább 70 évvel ezelőtt, a szóban forgó diák legalább 90 éve született, a professzor pedig 30 évvel ezelőtt meghalt)
Blogunk eddigi olvasását kizárólag reformátusoknak ajánlottuk volna.